üzenet az üvegvárból

Bones.

Ma van Ádis névnapja, negyedszerre, mióta ismerem. Olyan hihetetlen, hogy már ennyi idő eltelt azóta... Néha hiányoznak a régi időszakok, de azt hiszem jobb így, hogy mindketten változtunk. Az én szívemben attól még mindig elég jelentős helyet foglal el. :) Soha nem lesz még egy ilyen barátom.
Egy percet sem aludtam, úgyhogy most kicsit fáradt vagyok és ma rengeteg dolgom lesz. Szokásomhoz híven utolsó napra hagytam az ajándékokat és sütni is akarok. Vagyis most már muszáj lesz, és a fát is fel kell valakinek díszíteni. Semmi kedvem nincs a karácsonyhoz.
Csomó mindent le akartam írni az első bejegyzés óta, csak nem éreztem a sajátomnak a blogot. Most sem igazán, de egy fokkal mégis jobb. Iszonyúan idegesít, hogy ki-be járkálnak a szobámban, és folyton nyitva hagyják azt a kurva ajtót... Hm, na mindegy. Tegnap este tv-t néztem! :D Ezt azért említettem meg, mert amúgy nem is emlékszem, mikor kapcsoltam be utoljára. A Csillagport néztem, de a gyakori reklámoknak hála, maradok inkább a letöltögetésnél.
Jó lenne végre befejezni az Üvöltő szeleket, de úristen... Igazából bűntudatom van, hogy mindenkinek szidom, lehet hogy a végén óriási meglepetés ér majd (bár kétlem). Annyian szeretik, hogy azt hittem, ez biztos egy jó könyv. Eddig talán egy emberrel tudok szimpatizálni, és az Hareton, a többi elviselhetetlen.
Inkább gyorsan elküldöm ezt, és kilépek, mert a végén még letörlöm az oldalt. Most tök olyan érzésem van, hogy miért is csináltam ezt, ha még magamat sem érdekli, amit írok.

5 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2013.01.03. 20:21
chloé

szeretek időzni a múltban. naaa, kérlek. :)

Idézet
2013.01.03. 12:58
valaki régről

nem titok, csak azt hiszem nincs szükséged a múltban időzésre, menj csak előre és valósítsd meg az álmaid.: )

Idézet
2013.01.02. 17:41
chloé

hát még én, hogy ilyen aranyos emberek néznek fel ide. :) a kiléted titok? kíváncsi lettem.

Idézet
2012.12.30. 11:53
valaki régről

jó ezt olvasni.: ) szívből örülök Neked.

Idézet
2012.12.26. 15:15
k.

kár lenne érte. :) olyat szeretnél írni, ami téged is érdekel? miért nem teszed? ez a te játszótered, én meg kiváncsi lennék rá, mi érdekel téged. mesélj valamit! :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

"Az igazak homályban kóborolnak, 
de épp ezért egyedül ők, 
az elveszettek találnak haza."
 
félmúlt

Sokan chloé néven ismernek, de gyakran írok gwyneira-ként is. Nem hittem volna, hogy megérem, de 19 éves lettem. Minél többet gondolkodom az életen, annál feleslegesebbnek érzem magam, mégis próbálok valami értelmet találni. 5 macska boldog gazdája vagyok, pontosabban két duci kandúré és három szeszélyes kislányé. Szeretem a fesztiválokat, az irodalmat, cigarettát, alkoholt, kávét, a naplementéket, a hóesést (szigorúan a jó meleg szobából),  a hosszú öleléseket, a szeretkezést, a lelkitársamat, a karácsony hangulatát, a természetet, és... sokáig sorolhatnám még.

weheartit ; moly ; facebook

 

 
trapéz és korlát
  • látni élőben a sarki fényt
  • kipróbálni a regressziós hipnózist
  • megtanulni a transzlégzést
  • hullócsillagot látni
  • vodkás gumimacit enni
  • varázsgombázni
  • megnézni az összes Disney-mesét
  • sátrazás a barátokkal
  • saját lakás egy másik városban
  • macaront sütni
  • több lyukat csináltatni a fülembe
  • eljutni Prágába, Londonba
  • gyakorolni az agykontrollt
  • beleásni magam a pszichológiába
  • megtalálni a párom
  • elolvasni az összes könyvet a várólistámról
  • venni egy új telefont
  • átalakítani a szobámat
  • megtanulni főzni
  • biciklitúra a Mecsekben
  • rózsaültetés

 

 


Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan